Egykori Moszad-ügynökök leplezték le a robbanó csipogók rejtélyét
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.
Aszad rezsimjének az összeomlása váratlanul érte Izraelt, amelynek ugyan kedvez egy iráni szövetséges gyengülése, azonban ez nem jelenti azt, hogy örül a potenciálisan iszlamista új vezetésnek.
A palesztin terrorszervezet továbbra is kiáll a szíriaiak mellett, tiszteletben tartja akaratukat és politikai függetlenségüket.
A brit kormány a 2000-ben kelt terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t.
Hétfőn ismét fellángolt az erőszak Izrael és Libanon határán: az izraeli légierő csapásai és a Hezbollah támadásai veszélybe sodorták a törékeny tűzszünetet.
Az Izrael és Irán közötti feszültségek enyhülése Izrael viselkedésétől függ – hangsúlyozta a perzsa állam külügyminisztere.
A franciák egyértelműen fogalmaztak.
A nehezen kiizzadt egyezmény alapvetően változtatja meg a térségben dúló harcok dinamikáját is.
Kedden szavaz az izraeli kormány a tűzszünetről, a CNN forrásai szerint a miniszterelnök „elvileg” jóváhagyta a tervet.
Az izraeli légierő a Hezbollah terrorszervezet bejrúti központját bombázta.
Az IDF katonái tovább folytatták dél-libanoni hadműveletüket, és ennek során légicsapásokkal és tűzharcban megölték a Hezbollah sok fegyveresét – tették hozzá katonai a szóvivők.
A síita szervezet közölte: folytatja a harcát a „győzelemig".
Mit csinál a libanoni hadsereg, miközben izraeli csapatok likvidálják a siíta terroristákat az ország déli részén?
Az IDF reggel közölte: erői több tucat terroristával végeztek Dél-Libanonban és a Gázai övezet különböző részein történt harcokban az elmúlt napon.
Mintegy negyven ember megsérült.
A belvárost ért támadásban legkevesebb 18-an életüket vesztették.
Egy éve több fronton harcol Izrael azok ellen, akik az elpusztítását hirdetik, s további eszkaláció fenyeget. Mit értek el a szemben álló felek?